Felhők mögött ott ragyok mégis a nap..
2014 augusztus 14. | Szerző: Szösz-mösz
A munkahely kérdésben nem változott semmi, de igazából beletörődtem a dolgokba, elfogadtam a jelen helyzetemet, gondolván majd jön a jobb is, ha jönni kell neki! Az elmúlt évek alatt legalább annyit biztos megtanultam, hogy siettetni, erőltetni, nyafogni nem érdemes, el kell fogadni a jelent, és a lehető legtöbbet tanulni, illetve a legjobbat kihozni belőle, amit csak lehet!
Viszont a magánéletem irigylésre méltó, én legalábbis nem cserélnék senkivel sem! Életem szerelme mellettem van, és egyre elmélyültebb a kapcsolatunk! 🙂 Igazából ilyenkor jövök rá, hogy működik a vonzás törvénye!! Mindig is ilyen férfit álmodtam magamnak és igen, végre, az eltelt évek meghozták az eredményt, sokat vártam, néha kicsit türelmetlenül is, de akire vágytam, itt van!! Tulajdonképpen eddig is megkaptam azt, akire vágytam, csak rá kellett jönni, hogy néha az ember meggondolatlanul kér, nem túl körültekintő, nem elég következetes, mert ahogy mondják is, hogy jó, hogy akarsz valamit, de valóban örülni fogsz e neki, ha már ott lesz?! De most végre boldog vagyok, Imádom és hálát adok a jó Istennek, hogy megadta nekem őt, és imádkozok érte, hogy mellettem is maradjon! Az eddigi legjobb dolog az életemben 🙂
megint csak egy állomás…
2014 május 19. | Szerző: Szösz-mösz
A nagy változás óta eltelt már majdnem 3 hónap! Az elválás valóban olyan rossz volt, mint gondoltam volna, viszont izgatottan vártam mit is hoz a változás. Lehet ott rontottam el, hogy nem voltam túl bizakodó, hiszen amit most csinálok, azt valójában soha nem is akartam igazán, úgy mond kényszer megoldásként tekintettem rá! Visszatérve a régire…. kár volt ennyire komolyan venni a búcsúzást! Valójában senkinek nem hiányzok onnan, senki nem kérdezi meg, hogy hogy vagyok!? De hát igaza volt annak, aki azt mondta, hogy nem életre szóló barátságok köttetnek egy munkahelyen. Ez be is bizonyosodott. Viszont egy valaki gondol rám, az a volt főnököm. Rettentően jól esett, hogy a minap felhívott, és érdeklődött a hogy létem iránt. Szerintem ez manapság igen ritka 🙂
Na de térjünk a jelenre… nehezen tudom elfogadni a helyzetet, hogy úgy mondván kicsit magamra maradtam egy új szituációban, amihez cseppet sem fűlik a fogam. Nem tudok beletörődni, egyszerűen nem jó a mostani munkahelyemen. Pedig mindenki elég kedves, befogadó, úgy mond nincs vele gond. Nem az a gond, hogy túl sokat dolgoznék, mert sokan irigyelnének ezért a munkáért (nem a pénzért), de nekem valahogy másra lenne szükségem! Utálom magamat azért, mert folyamatosan sajnáltatom magamat, de egyszerűen nem tudok pozitív lenni, nem látom a felhőktől a napot. Szeretném visszakapni önmagamat, aki meg látta mindennek a jó oldalát, értékelte azt, ami van. De lehet nem is kellene beletörődnöm a helyzetbe, hanem változtatni kellene rajta. Csak rá kellene jönnöm, hogy mi lenne a nekem való. Mert igazából a jelenlegi boldogságomhoz már csak az hiányzik, hogy kitaláljam mit is szeretnék csinálni, úgy talán könnyebb lenne mozdulni! Érzem, hogy mennem kell tovább!!!! A kérdés az, de hová???
Új fejezet…
2014 február 2. | Szerző: Szösz-mösz
Ha már úgy is unalmasnak találtam a mindennapokat….. következhet egy kis változás! Munkahelyváltás, továbbá még a Drágám is távol lesz tőlem egy darabig! Rengeteg érvet tudok felhozni, hogy miért is lesz ez jó nekem, na de hát mégis kissé el vagyok keseredve! Nehezen válok meg a megszokott dolgoktól, személyektől, még akkor is, ha már nem igazán érzem jól magamat az adott helyen, és emberekkel. Azért ha belegondolok évekig együtt voltunk jóban-rosszban, sok kellemes emlék fűz a helyhez is, hiszen álmaim munkahelye volt. Tudtam, hogy egyszer be fog következni, és valójában már vártam is a változást, de mégis rossz! Bárcsak átaludhatnám azt a napot, amikor el kell búcsúznom!
Az, meg hogy a Szerelmem kicsit távol lesz, talán nem is akkora katasztrófa, szerintem közelebb hoz majd minket egymáshoz, jobban fogunk hiányozni egymásnak! Viszont jajjjjj, félek attól a pillanattól, amikor majd először kell elköszönni, biztosan szenvedni fogok, mint a kutya! Hiába tudom, hogy majd hazajön, együtt leszünk………… az elválás akkor is rossz. Az érzéseim uralnak most sajnos, hiába próbálok racionálisan gondolkodni!!
De remélem, holnapra „meggyógyulok” ! 🙂
Néha fent,…..
2013 június 2. | Szerző: Szösz-mösz
Amikor már végre sínen van az életem… vagyis azt hittem! Megkaptam álmaim munkáját, álmaim férfiját, sikerült elkezdenem végre takarékoskodni is! Az öröm kb eddig tartott! El tudtam volna képzelni, hogy majd erről a helyről megyek “nyugdíjba”. Rendesek voltak a munkatársak, a fizetésre is azt mondtam, hogy ennyit még sosem kerestem (nem kell nagy összegre gondolni, de én a kicsivel többnek is tudtam örülni) Erre új rendszer, új törvények…… nehogy már jó legyen egy kicsit, nehogy véletlenül tudjak valamiféle önálló életet tervezni, áhhhh minek… csökkent a fizetés…. ebbe már lassacskán beletörődtem, ebből is le tudok csípni egy picikét, aha, de tegnap kiderült, hogy még ennyi sem fog járni! És akkor már ott tartunk, hogy idegbajt kapok! A kollégákról meg már ne is beszéljünk, hát csupa csalódás az egész! Borzasztó, hogy nem engedik élni az embert, vagyis keményen próbára teszik!! Néha ordítani tudnék…..
Na ezt csak azért írtam le, mert úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból valamilyen módon!
Viszont bízok így is a pozitív változásban, új lehetőségeket megragadva, hiszen aki nem mer, az nem nyer!! 🙂 Az egyik mumusomtól is megszabadultam (orvosi dolog), beletelt 3 hónapba, de erőt és bátorságot vettem, és lám, megoldódott, vége van! Nem is értem mire vártam ennyi időt 🙂 Na és mellettem áll a hőn áhított férfi, aki azóta is a mindenem!!!! 🙂
Az élet még is csak szép!!
🙂
Változnak az idők
2012 július 20. | Szerző: Szösz-mösz
Érdekes…. ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor hogyan teltek a napjaim, milyen volt az életem, hát teljesen más, igen csak megváltozott minden! Szerintem még nem is fogtam fel az egészet! Ki mondhatja el magáról manapság, hogy egészséges, van munkája, és nem magányos?! Én igen! Egy éve ilyenkor se munka, se pasi, csak némi kaland szerepelt a listámon! Természetesen az is jó volt, tanulságos, meg tapasztalatokat is szereztem, de a mostanit már nem cserélném el semmire és senkire! Épp a minap beszélgettem egy barátommal arról, hogy ha felajánlanának egy sokkal többet fizető munkát otthagynám e a régit! A válasz egyértelmű: ez az a munka, amit szerettem volna, bármikor menni kell nem okoz problémát, a kollégáimmal jól megvagyok, és a fizetés is tűrhető. Szerintem nem kell ettől több! Vannak mellettem ismerősök, haverok, barátok, akikre számíthatok!
Az egészségemmel is voltak már idén is problémáim, de szerencsére a pozitív hozzáállásnak és a lelki támogatásnak köszönhetően minden rendbejött. Na és hát itt az a férfi, akit türelmetlenül vártam, és úgy gondoltam lehet ő lesz az igazi! Bár úgy tűnt minden reményem szertefoszlott, de csak visszatért! Már kezdtem feladni a reményt, hogy tényleg az enyém lehet! Habár hivatalosan nem vagyunk egy pár, de már is több figyelmet és törődést kaptam, mint bármelyik kapcsolatomban, ahol valóban magaménak tudhattam a másik felet! Gyötörtem sokat magamat egyébként azon, hogy ha ennyire jól megvagyunk, miért nem akarja kimondani, hogy a barátnője vagyok, ilyesmin agyalok, hol ott teljesen boldog vagyok, mert 100 %ig megbízok benne, olyan dolgokat is elmondtam neki, amit senkinek sem, ő is megosztotta velem féltett titkait. Többet találkozok vele, mint a volt kedveseimmel. Akkor is mellettem volt, amikor más lehet elhagyott volna. Soha nem mondaná ki amit érez, ezt tudom, de minek is mondaná, amikor apró jelekkel, gesztusokkal elárulja azokat! Nem nyaggat semmiért, nem követelőző, nem bosszantó, nem szemrehányó! Kedves, odaadó, ránézek és el tudnék olvadni, és ő az egyedüli férfi, akitől tényleg nem sajnálok semmit sem, mindenemet odaadnám neki!! Egyáltalán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy igen, ő a tökéletlenségeivel együtt is tökéletes férfi! Egy kapcsolat nem lesz több attól, nem fogja egymást szeretni két pár, mert azt mondják, igen, te az enyém vagy! Én tényleg boldog vagyok!! Azt szeretném, ha mellettem ő is boldog lenne !!!!!
Folyt. köv…..
2012 március 22. | Szerző: Szösz-mösz
Na ismét itt. Pedig azért igen tartalmas hónapok állnak a hátam mögött. Idősebb is lettem megint egy évvel 🙂 Nem olyan könnyű feldolgozni, hogy ilyen gyorsan múlik az idő, és nem is olyan régen még az első csókról ábrándoztam, na jó, azért már kicsit homályosak az emlékek. Rájöttem, hogy szinte minden álom teljesül előbb vagy utóbb. Kiskoromban az iskolában volt egy számomra igen szimpatikus fiú. Sosem beszélgettünk, mindig csak elmentünk egymás mellett. De hát miről is tudtunk volna 12 évesen…………. lehet hozzá sem mertem volna szólni. A lényeg, hogy úgy alakult, hogy interneten elkezdtünk beszélgetni. Jó persze nem véletlenül. Egy barátnőm összefutott vele, így jött ő szóba aztán én meg felkerestem. Természetesen nem emlékezett rám, de találkoztunk. Igen jól megértettük egymást, sőt kölcsönös vonzalom is kialakult közöttünk, a bibi csak ott volt, hogy évek óta barátnője van. Ilyen az én szerencsém. Lényegében tartjuk a kapcsolatot azóta is, anélkül hogy valaha is az enyém lehetne, de legalább lehetőség volt rá, hogy megismerhettem. De tulajdonképpen bele is törődtem már, nem is kellene, még ha lehetne sem.
Közben olvastam, az előző bejegyzésemet is, amiben azt kértem, hogy bárcsak egyszer megbeszélhetném azt a bizonyos incidenst, ami kettőnk között történt a úgymond nagy Ő-vel még tavaly. Képzeljétek el, 6 hónap kellett hozzá, hogy végre valahára szóba kerüljön. És nem is interneten, hanem személyesen beszéltük meg. Azóta másabb a kapcsolatunk is, nem olyan feszélyezett egyikőnk sem. Őt is bántotta a dolog, hogy csak úgy szónélkül faképnél hagyott. Viszont mivel azért jól elvoltunk akkor is, gondoltunk egyet, hogy talán most is ellehetnénk. El is vagyunk….. 🙂
Úgy látszik a régi lezáratlan dolgok mindig visszaköszönnek. Pontot kell tenni minden ügy végére, ha akarod, ha nem!
hogyan tovább?!
2011 november 20. | Szerző: Szösz-mösz
Hát….. eltelt egy kis idő mióta
írtam. Sok minden változott, de valami még mindig ugyanaz. Tényleg álmaim munkahelyén dolgozom, és pont
olyan, amilyennek képzeltem, elégedett és hálás vagyok érte! Végre van hová mennem,
rendszeresen emberek között vagyok, már az az 1-2 nap is rossz, amikor itthon
vagyok. Mert ami nem változott az az, hogy még mindig egyedül vagyok. A
lovagom….. azóta semmi sem történt közöttünk, ennek már majdnem 3 hónapja.
Szinte minden nap látom, beszélünk…. Egy karnyújtásnyira van tőlem, mégis
mintha ”ott sem lenne”! Pedig olyan szívesen megsimogatnám…. Ó csak egyszer
legyen rá alkalom, hogy elmondhassam, hogy éltem meg ezt az évet, hogy milyen
volt amikor együtt voltunk, és milyen volt, amikor hetekig nem jelentkezett, és
milyen most amikor mindig látom, és beleőrülök, hogy nem lehet az enyém. Nem
azért, mert nem néz rám csúnyán, nem mond ő semmi rosszat, jót sem, csak mindig
kötekedik! Körülbelül úgy, mint amikor a fiatalabb fiúk bosszantanak valakit,
aki tetszik nekik. Úgy szeretném, ha beszélhetnék vele rólunk. Próbáltam én
lezárni magamban, elengedni őt, de nem tudom, valami nagyon fogva tart. Nem is
találok olyan férfit, akire úgy tudnék ránézni, hogy na igen, őt el tudnám
képzelni magam mellett. Megrekedtem az az igazság. Belegabalyodtam teljesen. És
amíg én így érzek iránta, semmi esélye másnak. Vajon meddig fog ez így maradni?
Vagy már nem is változik? Mi van ha már késő lesz, én meg itt topogok egy
helyben, egyedül, magányosan?? Eddig igazából nem is zavart különösebben. De
amikor itthon vagyok több napig, elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy olyan jó
lenne odabújni valakihez, kapni pár kedves szót, nevetgélni valakivel, jól
érezni magamat valakivel, szeretni valakit! Csak hát ez nem valaki, nem egy
ismeretlen, hanem Ő!! Csak is Ő!!!!!!!!!
Türelem, rózsát terem….
2011 szeptember 6. | Szerző: Szösz-mösz
Nos, az életben igenis vannak meglepetések, és a
várakozásaink, szenvedéseink gyümölcse előbb-utóbb, de beérik!Ott kezdődött az egész, hogy magam alatt voltam, annyira,
hogy meg is betegedtem, megint eltűnt a fény és csak a sötétséget láttam. Ez
eltartott pár napig is, amikor is ismét erőt vettem magamon. Végre megint a
megfelelő lábbal keltem fel, valahogy a nap is másképpen süthetett az nap.
Megcsörrent a telefon. Egy régi kedves, ismerős hang a
telefonból szólt hozzám. Megtiszteltetés volt, amikor is felhívott az előző
főnököm, hogy lehetőségem lenne visszamenni a régi munkahelyemre. Hihetetlen
érzés volt….. annyira boldog voltam, és elégedett. Mert végre visszaigazolást
nyert, hogy igen, akkor és ott valamit jól csináltam, és elégedettek voltak velem.
Nagyon jól esett a felkérés, még ha tudtam is, hogy többé oda nem mehetek
vissza. Tudtam, hogy az nem az én utam, rám már várnak máshol. Éreztem, hogy
eljött az én időm! Pontosan így történt a dolog, másnap megkaptam álmaim
munkáját. Nem vicc, valóban erről álmodtam már idejét sem tudom mióta!Pár napja meg életem szerelmével tölthettem el egy
csodálatos napot! Ez is óriási meglepi volt, hogy felkeresett ismét.
Varázslatos volt, bár csak az a nap sose múlt volna el. Habár most csend van,
de ezekért már érdemes volt élni.
Igazán furcsa az élet. Valóban meg kell várni amíg kicsit
elcsendesednek az érzelmek az ember lelkében, valóban az akarat és a türelem a
megoldás, és az, hogy ne görcsöljünk azokon a dolgokon, amiket el szeretnénk
érni. És amikor már nem várnánk, akkor történnek a csodák 🙂
…és lőn világosság
2011 augusztus 3. | Szerző: Szösz-mösz
A helyzet változatlan. Nem történt semmi. Még mindig se
munka, se társ.
Viszont, ma már kisütött a nap, és én sem bal lábbal ébredtem fel. Rájöttem, hogy hiába próbálom sürgetni azt, amit nem lehet. De
hát senkinek sem könnyű manapság nyugalomban, boldogságban élni. Inkább ezen
túl koncentrálok a jelenemre, azokra a dolgokra, amik vannak. Végre észrevettem
a sok kincset, amim mégis van. Egészséges vagyok, megtaláltam a belső békémet,
és önmagamat, valójában a problémák ellenére boldogabb vagyok, mint valaha, a
környezetem is észreveszi, hogy „sugárzok”! Azt mondják az előző szakításom
nagyon is jót tett nekem, és valóban! Amióta egyedül vagyok több baráti, segítő
kéz nyújt lelki támaszt, mint valaha, sok kedves, figyelmes, törődő ember vesz
körül. Tehát amikor elveszítettem valamit, nagyon sok jó dolgot kaptam cserébe.
Hiába nincs munkám, és szerelmem, de jól tudom ez a helyzet úgy is megváltozik
előbb vagy utóbb. De azt is tudom, ha görcsölök rajtuk, csak magamat készítem
ki, elhasználom az energiakészleteimet, és attól még nem változik semmi. Tehát
ezután örülni fogok annak ami van, hálát adok érte és igyekezni fogok
megbecsülni azokat.
A többi meg úgy is jön majd, ha jönnie kell !:-)
Rossz szokások
2015 június 4. | Szerző: Szösz-mösz
Nincs elég akaraterőm… azt hittem van, de rájöttem, hogy kevés, vagy csak nem akarom, hogy bizonyos dolgokhoz legyen.. Kezdjük a nassolásnál.. úgy eszem a csokit, mint ha muszáj lenne! Hányszor elszántam magam arra, hogy legalább ne egyek minden nap, ha meg eszem is, azt délelőtt tegyem. Áh nem, nekem este kell ennem mindent…a manó egye meg, akkor esik a legjobban. Egyébként ha nem látszana rajtam, kit érdekelne! Emlékszem, amikor még 10en éves voltam, bármit megehettem, azt hittem így is marad. Mennyit imádkoztam azért, hogy legalább fél dkg súly jöjjön fel rám – mindig is csúfoltak a soványságom miatt – de nem jött. A sok könyörgés után, amikor is már elfogadtam a helyzetemet akkor kezdődött el a változás, hirtelen és gyorsan, fel sem eszméltem kb 16kg plusz felszaladt! Azt még könnyen le is tudtam adni – fogalmam sincs hogy sikerült – akkor még fiatalabb volt a szervezetem és bizonyára rugalmasabb. Pedig én mindig nagyon szerettem a csokit. Régen a krumplit is csokival ettem, durva… azért ma már ilyet nem csinálok, mert így is nehezen felelek meg saját magamnak. A drágám nagyon cuki, amikor mondtam, hogy az üzeltben felpróbáltam egy olyan nagyságú nadrágot, amit ezelőtt hordtam és kicsinek bizonyult, arra is azt mondta, biztos más a számozása 🙂 kis drága!! Szóval nem hiszem el, hogy olyan nehéz mérsékelni magamat!!
A másik a dohányzás….na ettől undorítóbb dolog nem sok van, én is tudom. Nem tudnám megmondani hányszor próbáltam leszokni, volt hogy 2 évig nem is szívtam, rögtön egy kis változás, és ismét pöfékeltem. Utána nem nagyon volt megállás, legfeljebb csökkentettem az adagot. Majd ismét egy motíváció, akkor is bírtam pár hónapig…nem is emlékszem miért gyújtottam rá utána. Most odáig fajult a helyzet, hogy csak a munkahelyemen dohányzok, itthon titkolom. Állandóan azon aggódom, hogy meg ne lássanak, meg ne érezzék mások, nagyon fárasztó és stresszes. Egyáltalán nem érzem jól magamat tőle, nem is esik jól, és még éhes is vagyok tőle, nyilvánvalóan egészségtelen is, felnyomja a vérnyomásom,pulzusom, szédülök, drága, stb….. Szóval semmi nem szól mellette, tehát megállapítom, hogy mazoista vagyok. Ez vicces is lehetne, de a fele sem tréfa! Elhiszem, hogy függőség, betegség….. de ez hülyeség, aki akar meg akar tőle szabadulni az meg is tud, mindenféle rossz szokástól. Én is szeretnék, kérlek Istenem, ADD!!!
Sokszor a testépítőket veszem alapul. Ők érdekes módon megbírják állni, hogy ne zabáljanak, ne bűnözzenek, mert motíváltak, és van céljuk, hozzá akaraterejük, mert tudják, hogy ha esznek “csokit”, oda az egész erőfeszítés! Én is tisztában vagyok vele, hogy ha szénhidrátot eszem amikor már nem kellene, akkor nem fogok tudni lefogyni, és továbbra is bujkálásra, egészségtelen életre vagyok ítélve ha nem hagyom abba a dohányzást. Folyamatosan szégyenlem magamat emiatt, csak hogyan tudnám valójában tudatosítani magamban?!!!
Remélem mire felkelek, elmúlik ez a szörnyűség, és boldog egészséges életet élhetek, káros szenvedélytől menteset!!! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X