Úgy tűnik álmaim hercegével lehetetlen egy ügy ez. Miért
kell beleszeretni egy olyan személybe, aki nem viszonozza az érzéseinket?
Teljesen tanácstalannak érzem magamat. Nem létezik valamiféle orvosság az ilyen
helyzetekben is, amit ha beveszünk elfelejtjük ezt a nyomasztó érzést a
szívünkbe, lelkünkbe?!. Vállalnám én a szenvedést, ha lenne miért, ha tudnám,
hogy megéri, és ez nem egy plátói érzés maradna.
Azt bírom, hogy mindeni azt kérdezi, hogy hát miért nincsen
senkim, meg igyekezzek, mert ketyeg az óra, és párosan szép az élet. Hm… hát
köszönöm szépen a jó tanácsokat, mintha én nem tudnám, meg mintha olyan
egyszerű lenne ez. Maga az egyedüllét nem is zavarna, sőt néha kifejezetten
élvezem, de emellett beleszeretni valakibe csak úgy viszonzatlanul, kész öngyilkosság.
Gondolkodtam már azon is, hogy színt vallok…. De lehet nem túl célravezető, és
hát a kudarctól is félek, na meg nyuszi is vagyok hozzá, bevallom.