A szerelmi életemnél már csak az anyagi helyzetem lehet
rosszabb, de az aztán magasan lekörözi. Egyre jobban idegesít ez a dolog,
lassan az ideg fog megenni, ettől a gazdasági posványtól. Most mondhatná bárki,
hogy örüljek neki, hogy dolgozok – közmunka program, mit számít, hogy eddigi
életemet az iskolapadban töltöttem- másnak ennyi sincsen. Ja persze, igen, csak
nem 4 órában a minimálbér feléért, valahogy nem boldogít a tudat. Ez aztán
komolyan át lett gondolva, gratulálok annak, aki úgy döntött, hogy bárki ennyi
pénzből akár saját magát is el tudja tartani. Na és eszembe se jusson családot
alapítani, pedig lassan már itt lenne az ideje, de hát most családostól
kerüljek az utcára? Jó vicc. Legfeljebb akkor lehet esélyem, ha egy gazdag
férfit választanék magam mellé…De hát nyilván nem ez a megoldás! Vajon hová
vezet ez???