Felhők mögött ott ragyok mégis a nap..

2014 augusztus 14. | Szerző: |

A munkahely kérdésben nem változott semmi, de igazából beletörődtem a dolgokba, elfogadtam a jelen helyzetemet, gondolván majd jön a jobb is, ha jönni kell neki! Az elmúlt évek alatt legalább annyit biztos megtanultam, hogy siettetni, erőltetni, nyafogni nem érdemes, el kell fogadni a jelent, és a lehető legtöbbet tanulni, illetve a legjobbat kihozni belőle, amit csak lehet! 

Viszont a magánéletem irigylésre méltó, én legalábbis nem cserélnék senkivel sem! Életem szerelme mellettem van, és egyre elmélyültebb a kapcsolatunk! 🙂 Igazából ilyenkor jövök rá, hogy működik a vonzás törvénye!! Mindig is ilyen férfit álmodtam magamnak és igen, végre, az eltelt évek meghozták az eredményt, sokat vártam, néha kicsit türelmetlenül is, de akire vágytam, itt van!! Tulajdonképpen eddig is megkaptam azt, akire vágytam, csak rá kellett jönni, hogy néha az ember meggondolatlanul kér, nem túl körültekintő, nem elég következetes, mert ahogy mondják is, hogy jó, hogy akarsz valamit, de valóban örülni fogsz e neki, ha már ott lesz?! De most végre boldog vagyok, Imádom és hálát adok a jó Istennek, hogy megadta nekem őt, és imádkozok érte, hogy mellettem is maradjon! Az eddigi legjobb dolog az életemben 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!